31. forduló, beharang: Houston, we have a problem!

indexHa a Real Madridot kilőnék az űrbe, ez a mondat most biztosan elhangozna. Elismerem, a példa földtől elrugaszkodott, de az ezer százalék, hogy a címben idézett mondat a napokban többször is előkerült Madridban (mínusz Houston), hol olasz akcentussal, hol egyszerűen spanyolul/portugál tükörfordításban. A Real Madridnak 4 napon belül sikerült mindent lerombolnia, amit hónapok alatt felépített.  Néhány hete levezettem ezen a felületen, hogyan lehet könnyedén bajnok a Real Madrid, de most már egy petákot nem raknék a végső győzelmükre. Probléma persze nem csak Madridban van, a Barcelonát Victor Valdes súlyos sérülése sújtja, egyre kiélezettebb a harc a 4. helyért, és ha mindez nem lenne elég, még egy kis kábítószerezés is borzolja a kedélyeket. Tovább után megnézzük, mire számíthatunk ebben a fordulóban. Előre szólok, hogy a szombati felhozatal lesz az igazán érdekes. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

27. forduló, beharang: A kanyar

indexAtlétikai hasonlattal élve, a bajnokság ezen szakaszát a 200 méteres síkfutás kanyarjához tudnám hasonlítani. Van, aki izomból megfutja, van aki a célegyenesre koncentrál inkább, miközben természetesen a másik ritmusára is figyel, és ha kell és tud, akkor változtat a taktikán. 12 fordulóval a bajnokság vége előtt még nem vagyunk a célegyenesben, de könnyen előfordulhat, hogy mire odaér a mezőny, addigra a legfontosabb kérdés – a bajnoki cím sorsa – eldől. Általában Usain Bolt szokta ezt eljátszani vetélytársaival, ilyenkor a célegyenes már csak sétatempó és „pózerkodás”. Ha a kanyart megnyomja a Real Madrid, akkor ők is könnyen – ha nem is matematikailag – bajnokok lehetnek már a 30. forduló után. Mindösszesen annyi a teendőjük, hogy hazai pályán legyőzzék a Barcelonát, majd idegenben a Sevillát, és San Sebastianban (32. forduló) akár ki is kaphatnak. Furcsán hangzik? Lehet, de elnézve a sorsolást, valamint az elmúlt hetekben mutatott formáját a Real Madridnak és üldözőinek, korántsem fikció, amit felvázoltam. „Tovább” után sorra vesszük a többi párosítást is. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

24. forduló, beharang: Többet ésszel?

indexEgy hete még úgy tűnt, az Atlético Madrid ha nem is nagy, de előnybe került két riválisával szemben. A bajnoki címről még szó sem volt, de ilyentájt már 3 pontos előnynek is lehet örülni. Ehhez képest most – egy héttel később –  már arról beszél mindenki, hogy az Atlético Madrid kiszállt a versenyből és vége a szezonjuknak, miközben 23 forduló után azonos pontszámmal állnak a Barcelonával és a Real Madriddal, és a Bajnok Ligájában sem reménytelen a helyzetük. Mi változott meg ilyen rövid időn belül? „Tovább” után erre próbálok meg választ találni. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

21. forduló, beharang: Ha bajnok akarsz lenni, kezdj el nyerni!

indexÚjra nyílttá vált a bajnoki cím sorsa. A Barca és az Atlético rövid időn belül kétszer játszott döntetlent (igaz, az egyiket egymás ellen), miközben a Real Madrid idén sorra gázolja el az éppen elé kerülő ellenfelet. Persze ez csak a 21. forduló – hol van még a vége – de jellemző az utóbbi évek spanyol bajnokságaira, hogy 90 pont alatt nem avatnak bajnokot, de még ezüstérmest sem. Hibázni tehát nem javallt, mert aki ezt teszi, lemarad. Szerencsére e hármas mögött is kialakulóban van egy jó kis társaság, az Athletic Bilbao, a Villarreal, a Real Sociedad és a Sevilla még sok örömet okozhat a spanyol foci rajongói számára. „Tovább után” megnézzük, mire számíthatunk ebben a fordulóban. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

19. forduló: Félévértékelő

index

Gyorsan telik az idő, nem is olyan rég még annak örültem, hogy elkezdődik a spanyol bajnokság, most meg már a bajnokság felénél járunk. Mivel néhány forduló kimaradt a költözés és a blogleállás miatt, a féltáv mellett ez is jó okot ad arra, hogy összegezzük a csapatok eddigi teljesítményét. A hétvégi forduló aktualitásaival csak érintőlegesen foglalkozunk, pedig akad jócskán téma: az Atlético Madrid a Barcelona ellen mutathatja meg, mennyire gondolja komolyan a bajnoki cím megnyerését, a Real Madrid az Espanyol kárára próbál meg felzárkózni legalább az egyik csapatra. „Tovább” után, vagymi. Egy kattintás ide a folytatáshoz….